A legjobb baránőmmel csalt

Előfordult velem, amit álmomban sem gondoltam volna, hogy a legjobb barátnőm képes elcsavarni a pasim fejét. Na nem mintha akkori párom egy ártatlan bárány lett volna, de akkor is! Már hetek óta gyanúsak voltak nekem, bizonyos megnyilvánulásukra azt mondtam, hogy na nekem ez sok. Persze meg is kérdeztem akkori páromat, hogy mégis mi történik a hátam mögött?! Persze akárhányszor felhoztam a témát, mindig veszekedés lett belőle, mondván, hogy eltúlzok dolgokat és csak képzelődöm. Ja, és előszeretettel vágta a fejemhez, hogy üldözési mániám van. Nos, időbe telt, míg sikerült magamban elnyomni azt a bizonyos zöld szemű szörnyet, de ettől még nem nyugodtam meg. Miután szakítottunk, rá kb fél évre, a közös ismerőseink számoltak be nekem, az akkor már exem ilyen-olyan félrelépéseiről. Már igazán nem lepett meg a dolog, hiszen nagyon sokat voltam féltékeny és sajnos szinte minden esetet később ilyen módon igazoltak számomra, de a legdurvább az volt, amikor azt hallottam, hogy az a lány, akiről akkoriban azt hittem, hogy a legjobb barátnőm, az a lány is a hódítások között volt. És nem csak, hogy közöttük volt, de amikor ők ketten együtt voltak (akkor még én is együtt voltam a sráccal), a lánynak a szeme nem rebbent, amikor engem vígasztalt és megkérdeztem tőle, hogy ugye nem lenne képes összejönni az én pasimmal.... Persze azt hazudta, hogy nem lenne képes, mert nem tenné kockára a barátságunkat. Hát erről ennyit. De kíváncsi lennék arra, hogy mi a közvélemény ezzel a témával kapcsolatban. Ki hogy intézné el, ha rájönne, hogy a legjobb barátja/barátnője elcsavarta a kedvese fejét....

Hogy a féltékenység mire képes....

Gondolom nem kell bemutatnom a féltékenységet. Biztos vagyok abban, hogy már mindenki találkozott vele valamilyen formában. Arra lennék kíváncsi, hogy feltétlenül kell ok arra, hogy kialakuljon, vagy elég csak a túlzott rajongásunk a párunk iránt? Létezik olyan, hogy ok nélkül, csak mert valaki "úgy" nézett kedvesünkre, már feltámad bennünk a "zöld szemű szörny" és kiborulunk? Vagy alapos indok kell hozzá? Csak akkor  bújik elő, ha valamilyen módon érzékeljük, hogy párunkat nem csak be akarják hálózni, de ő is viszonoz más(ok)nak valamiféle jelet, ami akár flörtölés, akár kicsit konkrétabb, akár testi kontakt? És mi újság a másik oldalon? Hogyan viseljük el, ha ránk féltékenyek ok nélkül? Ha csak udvarolnak, vagy megpróbálnak megközelíteni, mi hárítunk, partnerünk mégis a plafonon van és vérig sértve, ha ilyesmit észlel. Mi a helyzet, ha okot adunk társunk féltékenységére? Akkor hogy viseljük? Egyes tapasztalatok szerint, sokkal békésebb, megértőbb lehet az, akire ok nélkül féltékenyek és sokkal ingerlékenyebben reagálhat az, aki okot is ad a féltékenységre. Hogy is van ez? A féltékenység gyógyítható egy jó partner által, vagy végérvényesen tönkre teheti a kapcsolatot?

A barátom volt, szeretőm lett és a végén...

Itt arra volnék kíváncsi, hogy hányan voltatok már olyan helyzetben, hogy egy baráttal/barátnővel jöttetek össze. A kérdés az volna, hogy voltatok -e olyan helyzetben, hogy a barátotok/barátnőtök, akivel nap, mint nap, vagy bizonyos időközönként összefutottatok, egyszer csak másképp néztetek rá. Hirtelen megváltozott minden. Esetleg kialakult -e komolyabb kapcsolat. Ha igen akkor milyen érzés az egykori baráttal/barátnővel átlépni egy határt és másképp együtt lenni vele. Mennyire lehet tartós egy ilyen kapcsolat. Mehet esetleg a kapcsolat rovására, hogy egykor barátok voltatok?

"Anya dolgozik, Apa vigyáz rám"

"Anyukám sokat dolgozik. Alig látom, de amikor együtt vagyunk nagyon jól érzem magam vele. Apukám egész nap rám vigyáz, velem van. Sokat játszunk, mindenfélére megtanít, tisztába tesz, megfürdet és elalvásnál meséket olvas nekem. Nagyon szeretem Apát és Anyát, mert ők is nagyon szeretnek engem. Sokáig minden rendben is volt, de Anya egyszer csak megváltozott. Nem értem mi a baj, de azt látom, hogy Apuval sokat veszekednek. Én az egészből semmit nem értek, csak azt látom, hogy már senki sem olyan boldog, mint amilyen eddig volt..."

Ez lehetne akár egy pici gyerkőc története is. Maradjunk a példánál, ha már az előző témában a terhes nőkkel foglalkoztunk, most foglalkozzunk azokkal az Édesapákkal, akik otthon vannak a babákkal GYES-en, vigyáznak rájuk, tanítgatják őket míg az Édesanyák visszamennek dolgozni. Persze az lenne a természetes, ha fordítva lenne, de egyre több pár vállalja ezt a megoldást, mivel az Édesanya többet tud így keresni.

Visszakanyarodva a témához. Nem csak a férfiak tudják derékba törni a családjuk jövőjét. Bizony az is előfordul, hogy a nő lép ki a kapcsolatból, vagy ha nem is lép ki, de párhuzamosan újat kezd. Ez mennyire elfogadható? Ezt mennyire köteles a férfi megbocsájtani? Kell ilyenkor a "gyerek érdekeit" figyelembe venni oly módon, hogy a gyerek kedvéért együtt kell maradni? Kinek lesz ez jó? Mi a megoldás ebben az esetben?

Terhes asszony mellett mit csináljon a férj?

A legtermészetesebben segítse őt mindenben, legyen hűséges és várják együtt szeretetben és szerelemben a babát.

No, igen. Könnyű ezt mondani, de sajnos az életben nem mindig így történik a dolog. Szeretném kihangsúlyozni, hogy eszem ágában sincs általánosítani, hiszen élnek még köztünk család centrikus, hűséges és odaadó férfiak, de sajnos léteznek elég kevés jellemmel rendelkező példányok is. :P

Saját környezetemben tapasztaltam nem egy alkalommal, hogy amikor a feleség/élettárs/barátnő otthon van a 8. - 9. hónapos terhesen, a férj vagy élettárs, a munkahelyén, vagy munka után szégyentelenül flörtölget másokkal. Előfordul, hogy a flörtölésnél még nem is áll meg a folyamat. Miközben az "asszonyka" otthon várja jóhiszeműen párját. Lehet, hogy ez vagy ezek a kilengések soha nem derülnek ki. Az is előfordulhat, hogy mégis.

Nos, van egy olyan mondás, hogy a jó feleség, mindent megbocsájt, de semmit nem felejt! Kíváncsi lennék ebben a helyzetben vajon mennyire könnyű megbocsájtani? Mennyire lehet, a "család egységére" alapozva elnézni ilyen eseteket? Kíváncsi lennék kinek milyen tapasztalata van ebben a témában és hogy lehet -e jó döntést hozni?

Visszajön -e még?

Sokan feltettük már a kérdést, mikor túl estünk az első sokkon. "Vajon gondol rám?" "Visszajön -e még?" De érdemes magunkat ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel rombolni?

Hatalmas pofonként érhet a felismerés és a szembesülés. Okoz jó néhány álmatlan éjszakát is. Vannak olyan emberek, akiket tényleg képes tönkre tenni. Van aki annyira megsínyli a szakítást, hogy a munkahelyén sem tud jól teljesíteni, ne adj Isten, még el is veszíti azt.

Ilyenkor jön jól a család támogatása, vagy a barátoké. Jó érzés, ha érzi az ember ilyenkor a mások támogatását, együttérzését, de kérdés, hogy meddig? A vélemények megoszlanak, van, akinek jobban esik a sebeit nyalogatni bizonyos ideig és van, aki azt mondja, hogy "kutya harapás szőrével", és amilyen sértettnek érzi magát, akkora daccal vág bele a következő, majdhogynem, az első adandó kapcsolatba....

Vajon melyik megoldás a jobb? Hogy könnyebb átvészelni?

Kinek a hibája?

Érdemes azon elgondolkozni, ha már megtörtént a baj, akkor ki miatt történt. Nyilván két oldalú a kérdés és mindkét oldal másképp gondolja.

Aki megcsalt, az gondolhatja úgy is, hogy nem kapott meg mindent 100%-ig, ahogy szerette volna és így "kénytelen volt" a boldogságot máshol keresni.

Az áldozat pedig nyilván sértve érzi magát (teljes joggal), és azt is gondolhatja, hogy nem érti, hiszen ő igazán mindent megtett párja boldogságáért és sokat adott magából. A történtek után pedig megbántva, megalázva, kihasználva érzi magát.

Mindkettőnek igaza lehet és az is lehet, hogy egyiknek sem. Kérdés, hogy ismerik/ismerték -e igazán egymást? Tudtak -e egymással igazán intim kapcsolatba kerülni (nem csak fizikális értelemben)? Tudtak -e egymással beszélgetni? Vagy lehet, hogy csak felületes kapcsolat volt? Lehet, hogy csak azt hitték a felek, hogy mindent megtesznek a másikért? Biztos, hogy arra a "mindenre" vágyott a másik?
Vajon hol az igazság?