Sokan feltettük már a kérdést, mikor túl estünk az első sokkon. "Vajon gondol rám?" "Visszajön -e még?" De érdemes magunkat ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel rombolni?
Hatalmas pofonként érhet a felismerés és a szembesülés. Okoz jó néhány álmatlan éjszakát is. Vannak olyan emberek, akiket tényleg képes tönkre tenni. Van aki annyira megsínyli a szakítást, hogy a munkahelyén sem tud jól teljesíteni, ne adj Isten, még el is veszíti azt.
Ilyenkor jön jól a család támogatása, vagy a barátoké. Jó érzés, ha érzi az ember ilyenkor a mások támogatását, együttérzését, de kérdés, hogy meddig? A vélemények megoszlanak, van, akinek jobban esik a sebeit nyalogatni bizonyos ideig és van, aki azt mondja, hogy "kutya harapás szőrével", és amilyen sértettnek érzi magát, akkora daccal vág bele a következő, majdhogynem, az első adandó kapcsolatba....
Vajon melyik megoldás a jobb? Hogy könnyebb átvészelni?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése