Színjáték volt minden

Amikor megismerkedtünk még nem sejtettem mennyire fontos része lesz az életemnek, de teltek múltak a napok-hetek és egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Sima ismeretségnek indult, de idővel egyre szimpatikusabb lett és (mára azt kell mondanom, hogy sajnos) túl közel engedtem magamhoz.

Úgy kezdtek alakulni a dolgok, hogy komolyan azt hittem, megtaláltam az igazit. Minden olyan jó volt. Jól éreztük magunkat egymással, jó volt akkor is ha csak kettesben csináltunk programokat (mozi, romantikus vacsi... stb) és jó volt akkor is, amikor társasággal voltunk. Hónapokig tartott és már kezdtem egyre komolyabban gondolni a kapcsolatunkat. Még a közvetlen társaságunkban is sokan úgy látták, hogy minket az ég is egymásnak teremtett. Boldog voltam.

Egy alkalommal, amikor elmentünk kettesben szórakozni, épp csak pár percre hagytam egyedül, de mire visszamentem, már valaki más karjaiban találtam. Nem értettem a szituációt, egyszerűen nem tudtam mire vélni, hogy eddig minden rendben volt és minden olyan tökéletes volt, akkor most mit történik??? Pár pillanat múlva, mikor magamhoz tértem az első sokk után, odamentem hozzájuk és kérdőre vontam a páromat. A legtermészetesebben és valami hihetetlen nyugalommal csak annyit kérdezett: "Mit gondoltál kislány? Majd örökké együtt, mint a mesében te meg én? Ugyan már...!" Ez volt a második pofon de ettől még nehezebben tértem magamhoz. Akkora sokként ért ez az egész, hogy egész egyszerűen, most őszintén, arra sem emlékszem, hogy jutottam haza.

Másnap az előző esti sokkból még nem teljesen tértem magamhoz, de dolgozni kellett mennem. A munkahelyemen sok barátom várt a reggeli kávéval, mert ilyenkor szoktunk még sztorizgatni munka előtt. Amint megláttak, tudták, hogy valami nincs rendben, de amikor elmeséltem nekik az előző este történteket, egyszerűen nem akarták elhinni. A volt párom ennyire jól elő tudta adni magát és azt, hogy mi mennyire összeillő pár voltunk...